Kiderült, hogy a 2NE1 találkozott egy rákos beteggel a New York-i tartózkodásuk alatt, miközben az MTV Iggy-t forgatták.
Január 3-án, a YG Entertainment így nyilatkozott:
Miután végeztek a Times Square-i programjukkal december 13-án, a 2NE1 meglátogatott egy rákos beteg rajongóval a kórházban, hogy támogatást nyújtsanak neki. A beteg már 2NE1 rajongó a kezdetektől, a debütálásukkor is ott volt, és a kórházba rendelt jegyeket a fellépéseikre. Tartós intenzív kezeléseken esett át abban a reményben, hogy egyszer találkozhat a 2NE1-nal.
A kórház szervezte a találkozót, és a lányok azonnal belementek. A beteget nagyon megérintette, mikor hallotta, hogy hozzá jöttek, és hálásan megköszönte nekik.
A találkozó szerepelt a helyi újságban is, "Türelmesen várt, hogy láthassa kedvenc bandáját" címmel.
|